Médiatár

A médiatárban a velünk kapcsolatos médiamegjelenéseket olvashatják.

2017.04.18.
Tavaly ősszel megrendeztük a Vezetéstechnikai Családi Napot amely keretében látássérültek, vagy mozgássérültek vehettek részt autóvezetésben. A Spuri-Suli, és a Duna-Pláza által támogatott rendezvény annyira sikeres volt, hogy már másnap kérdezték mikor lesz lehetőség legközelebb jönni. Jó hír, hogy idén szeptember 17-én ismét lehetőség lesz autóvezetésre, motorozásra és oldtimer autók közti jó hangulatra azoknak akik ellátogatnak a Közlekedési Családi Nap c. integrációt elősegítő rendezvényre. Az esemény weboldala: www.kozlekedesinap.hu  Ezzel kapcsolatban kérdezték Nosz Jánost az esemény főszervezőjét a Civil Rádióban a mai reggelen. Hallgassák meg ide kattintva!

2016.06.15.
A képen a RadioSite.hu oldala látható
Egyesületünk kiemelkedő tevékenységeinek egyike a Rádióműsor készítés. Nagy szerencsénk van ebben, mert technikai feltételeink is adottak voltak, és profi szakemberek is tanácsaikkal segítették a műsor épülését. Nagy öröm számunkra, hogy a Nulladik Adás bemutatása után eddig csak pozitív kritikákat fogalmaztak meg a műsorról. Hatalmas dolog, hogy Magyarország rádiós hírportálja a RadioSite is beszámolt a műsor indulásáról. Erről olvashattok itt!

2016.03.22.
A képen a Fiat Multipla
beltere látható
Néhány hónapja írtunk a Totalcar nevű autós magazin tanácsadójának, hogy milyen autót ajánl, ami nem kisbusz de mégis hasznos, praktikus autó? Megkaptuk a választ, melyet a Totalcat, a portálon is lehozott, így ez is egyfajta sajtómegjelenés számunkra.  Erről bővebben IDE KATTINTA olvashattok! Természetesen azóta már "döntöttünk" és Fiat Multiplát fogunk venni, amint anyagi helyzetünk engedi. Innen is köszönjük a választ és a tanácsokat a Becsületesneppernek!


A képen egyesületünk fekvő logója látható