2017 Karácsony

2017 Karácsonyán 10 fát és ajándékokat osztottunk.
Harmadik éve éltünk a lehetőséggel, és vittünk fenyőfát, karácsonyfának, olyan (több)gyermekes, káros szenvedéllyel nem rendelkező családoknak, akik valóban rászorulnak, és akiknek ez a csekélység is segítség lehet. Ebben az akciónkban az Újbuda Prizma Nonprofit KFT volt idén is a partnerünk, akiknek ezúton is köszönjük a szíves közreműködést. Reméljük idén más alkalommal is tudunk velük közös részt vállalni, jótékonysági ügyekben, illetve olyan programokban, melyekkel a nehéz sorsú, fogyatékkal élő embereknek igyekszünk örömet szerezni.

Az idei alkalommal 10 karácsonyfát adtunk át és sajnos több helyen találkoztunk azzal a jelenséggel, hogy fa már volt, de ajándék még nem, vagy meleg étel, vagy fűtés már nem. Nem jutott rá. Így aztán kezünkbe vettük a dolgot és ahova tudtunk vittünk olyan ajándékot, eszközt, amire vágytak a családok,  gyermekek. Ezzel nem kis anyagi átrendeződést vállaltunk, melyet még nem tudjuk, hogyan pótolunk, de szerintem Önök sem tudtak volna nyugodt lelkiismerettel elmenni olyan igazságtalanság mellett, hogy egy gyermek ne kapjon karácsonyi ajándékot, játékot, vágyának teljesülését (és ezek nem voltak nagy dolgok). Hol egy legó, hol egy elemlámpa, hol színes készlet. Ebben nagy segítség volt a Nyakpántos akció, a nyakpántokért kapott adományösszeg nagyban segítette az idei karácsonyi jótékonysági akciónkat is. Köszönjük mindenkinek aki részt vett ebben!

Adományok a Multipla találkozóról
Tapasztalatunk az, hogy a családok élete évről évre valamivel jobb, mindenhol megjelenik a remény és ha másért nem akkor azért, mert egyre több olyan szerveződés, baráti társaság, civil szervezet munkálkodik, akik érdemben tudnak segíteni az ideiglenesen, vagy tartósan nehéz helyzetbe kerülő családokon. Ilyenek Violettáék és Annáék is akik szintén segítették a jó ügyet!

Fiat Multipla találkozó. Élén a mi pirosunkal
Januárban aztán volt még egy kis rendezvény, egy Fiat Multipla találkozó, ahol a sok remek kis autóval rendelkező család összejött, találkozott, megünnepelték a közösség gyarapodását és erre a rendezvényre is összehoztunk egy kis adományozási lehetőséget, ahol tartós élelmiszert, pokrócot, ruhákat, egyebeket hoztak, hoztunk össze, mi Multiplások, és ezeket az Emberek Vagyunk Egyesület segítségével juttatjuk el, olyan családok részére, akiknek segítség ez a pár csomag adomány. 

 

BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK MINDENKINEK!


Ha segíteni szeretné munkánkat, támogassa egyesületünket: 
OTP: 11784009 21152229 
emberekegyesulet@gmail.com